Befektetések lélektana – hit, pszichológia és racionalitás

Minden befektetésnek van aktuális értéke. Ennek megfelelően általában árfolyama is, amelyet vagy hivatalosan vagy csak informális keretek között megjelenítenek valamilyen grafikonon. Ezek a grafikonok azok, amelyek – persze sok más mellett – segítenek dönteni abban, hogy érdemes-e valamibe befektetni, illetve ha már benne ülünk valamiben, mutatják mennyit ér jelenleg a befektetésünk.

Mindkét szituációban – befektetésre készülve és abban ülve is – beállítottságunkon múlik, hogy milyen módon tekintünk ezekre a grafikonokra, különösen akkor, ha – akár pozitív akár negatív irányban – nagy kilengéseket látunk rajta.

Amennyiben kockázat alatt állunk – vagyis benne vagyunk egy befektetésben – másképp figyeljük az adatokat, hiszen a mi bőrünkre megy a vásár. Ilyen éles helyzetben mutatkozik meg az, hogy valójában milyen a kockázatvállalási hajlandóságunk. Nézzük milyen hozzáállással működünk…

Az adrenalin és szerencsejáték függő

“Ide nekem az oroszlánt is” lendülettel veti magát a befektetések világába (is), csak a haszon reménye vezérli. Ennek megfelelően törvényszerűen és rendszeresen “elbukja” befektetéseit, de akár néhány év alatt jelentős vagyont is felhalmozhat.

A nagy játékos

Nagyon jól viseli a stresszt, sőt fel is dobja. Mérlegelést követően a magas hozam reményében fokozott kockázatot vállal. Bár valószínűleg megjelennek a verejtékcseppek a halántékán, ha rossz irányba megy a piac, de előkerül egy zsebkendő, letörli az izzadságot – esetleg tudomásul veszi a veszteséget “több is veszett Mohácsnál” felkiáltással – és biztos benne, hogy a következő befektetésnél a kétszeresét fogja keresni a veszteségnek.

Az óvatos duhaj

Az óvatos duhaj tudja, hogy a kiemelten magas hozamnak – kockázat formájában – ára van, és ezt szükség esetén fel is vállalja, de szigorúan felügyelt keretek közt és megfelelően porlasztja rendelkezésére álló tőkéjét. Csak kis arányban megy bele különösen kockázatos befektetésekbe. Folyamatosan keresi, figyeli a lehetőségeket, és bizonyos garanciák mellett vállalja a fokozott kockázatokat.

A megfontolt

Nehezen viseli az esetleges veszteséget, de azért szűk keretek között hajlandó kockáztatni. Ennek megfelelően nem is számít magasabb hozamra, vagyongyarapodásra, inkább csak pénze értékének megőrzését tartja szem előtt.

A biztonsági játékos

Nem bírja elviselni a számszerűen megjelenő veszteséget. A legtöbb befektetés túlságosan kockázatos számára. Bár tudja, hogy a bankbetéttel valószínűleg a valós infláció alatti hozamokat (kamatot) ér el, amely miatt gyakorlatilag folyamatosan csökken vagyonának vásárlóértéke, nem tud és nem is akar kimozdulni ebből a komfortzónából.

Melyik a helyes hozzáállás?

Nincs helyes vagy helytelen hozzáállás, csak hozzáállás van, amely persze élethelyzetünk változásával, tapasztalatok szerzésével folyamatosan módosul. Az a fontos, hogy aktuális beállítottságunknak megfelelő befektetéseket, megtakarítási formákat válasszunk illetve időről-időre vizsgáljuk felül ezeket, hogy megfelelnek-e még nekünk illetve aktuális céljainknak.

A probléma általában ott kezdődik azonban, hogy semmi nem fekete vagy fehér, így egy ember sem skatulyázható be teljesen 5  kategória valamelyikébe. Másrészt sokszor nem megfelelően ítéljük meg azt, hogy mely kategóriá(k)ba tartozunk. Ennek lehet oka például rokonoknak, barátoknak való megfelelési kényszer, amely miatt egy vagy akár több kategóriát is “ugrunk” magunkhoz képest, bármely irányban. Lehet, hogy valójában teljes mértékben kockázatkerülők lennénk, viszont egy jóbarát, akire felnézünk – titkon akár olyanok is szeretnénk lenni mint ő, vagy csak irigyeljük a merészségét – hatására belemegyünk kockázatos ügyletekbe, megfeledkezve akár családunkkal szembeni felelősségünkről is.

Persze ez ellenkezőleg is igaz lehet. Ha valójában érzékünk van a jó választáshoz, ráadásul élveznénk is a lehetőségek mérlegelését és a választás, nyomon követés izgalmát, de külső hatásra – család, neveltetés, barátok stb. – nem merünk kilépni a lekötött bankbetét kategóriából, ugyanúgy rosszat teszünk magunknak.

Ezért fontos egy saját befektetési politika kialakítása, amely minden szempontot figyelembe vesz, és meghatározza saját irányultságunkat. Így nem alkalmanként kell meghatároznunk, hogy egy-egy adódó lehetőséggel éljünk-e vagy sem, hanem ránézésre tudni fogjuk, hogy egyáltalán foglalkoznunk kell-e vele, vagy nyugodtan továbbsétálhatunk.

Segíthetünk?

Ahogyan nincs helyes hozzáállás, nincs egyetlen, mindenki számára megfelelő megoldás sem. Klubestjeinken illetve a személyes konzultációkon egyrészt segítünk kialakítani saját befektetési politikáját, másrészt olyan korszerű megoldásokat javaslunk, amelyek az Ön élethelyzetének, beállítottságának a leginkább megfelelő. Éljen vele!

Klubest részletek, jelentkezés >>>

Személyes konzultációra jelentkezés >>>


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>